Termékek Menü
+36-70-7763773

Minden, amit a hamis motorolajokról tudni kell

 
 
 

Sokat hallhattunk a nemrégiben kipattant olajhamisítási ügyekről, melyektől azóta is hangos az olajpiac. Bár a hullámok lassan-lassan elülnek, a hamisítás időszaka még nem zárult le, komoly károkat okozva ezzel az olajcégeknek, de ami még fontosabb, a magánembereknek. Ha azt képzeljük, hogy ez egyedi jelenség, tévedésben élünk. Világszerte megjelenő újságcikkek, netes hírportálok és tudósítások foglalkoznak lefoglalt olajszállítmányokkal, melyekről kiderült, hogy hamisítványok, és ezek még csak azok, amelyekre eddig fény derült.

Nemzetközi statisztikák alapján, a világon minden tizedik kereskedelmi forgalomban lévő termék hamisítvány, amelynek számos közvetlen és közvetett negatív hatása van a gyártókra, a fogyasztókra és az államra nézve. Közvetlen hatása többek közt az eredeti gyártók kisebb piaci részesedése, csökkenő bevétele, illetve az ebből fakadó be nem folyt adók és járulékok miatti nemzetgazdasági hiány.

Emellett azonban nem elhanyagolhatók a fogyasztókat ért –esetenként súlyos- károk vagy a gyenge minőségű hamisított termékek használatából adódó garanciális problémák sem.

„minden tizedik kereskedelmi forgalomban lévő termék hamisítvány”

A Gémosz információi szerint meghatározó a szürke- vagy inkább feketeimportőrök jelenléte. Ők főként jó hírű, márkás, valójában egyre nagyobb mennyiségben hamisított motor- és egyéb olajokat hoznak be kamionnyi tételekben, majd lefölözik a hasznot. Ezen cégekre jellemző, hogy hivatalos forrásból is vásárolnak kisebb mennyiségű kenőanyagot, így legalizálva tevékenységüket. A piaci szereplők egybehangzó véleménye szerint a jelen helyzeten a kenőanyag-értékesítés/importálás feltételeinek jelentős szigorításával (a jövedéki engedély, a szigorú nyilvántartás bevezetésével, ellenőrzésekkel és példás büntetésekkel) lehetne javítani. Ez a tisztességes forgalmazók és a jelentős adóbevételtől eleső állam mellett az autótulajdonosok érdekeit is szolgálná, hiszen a hamisított olaj rövid úton tönkreteszi a gépkocsi motorját, a tetemes javítási költséget pedig nyilván nem vállalja át a hamisító.

Fórumok tucatjain olvashatunk kommenteket, ahol a hozzászólók érdeklődnek a gyártótól és egymástól, hogy mi is az igaz ebből az egészből. hogy valóban vannak-e hamis olajok, és ha vannak, hogyan lehetne elkerülni őket. A teljesség igénye nélkül íme néhány példa:

"Egy ismerősöm Németországban járt és úgy jött ki,hogy revízióra vitte az 2.0 TDI VW-ét, ahol kapott tartalékba 1-L 5W-30 Castrol longlife III mot.ol.-at.Legnagyobb meglepetésemre az általam boltban vásárolttal ellentétben a német olaj piros színü és karamell illatú volt /saját barna olaj szagú/.Ismerősömnek is feltűnt, így kint megkérdezte, amin jót nevettek, majd közölték a miénk Lengyelországban készül >HARCKOCSIOLAJBÓL>egy kis Castrol adalékkal..."
(S.A., forrás: http://totalcar.hu/)

"Internetes lapokon rendre feltűnnek motor és váltóolajat áruló hirdetések csábítóan alacsony árakon (akár 30%-kal olcsóbban, mint az autósboltban). Én elsősorban Castrol termékeket kerestem. Megalapozott az óvatosságom, amikor megfordul a fejemben, hogy hamisított termékről van szó? Mennyire jellemző ez? Honnan lehet felismerni egy termékről, hogy az rossz minőségű hamisítvány? Pl. a Castrol 4 literes motorolaj kannáin található "zárjegy" mennyire garancia a termék eredetiségére?"
(András, forrás: http://totalcar.hu/)

“Nem ritka mostanában a hamis BMW 5w30 olaj miatt bekövetkező motorkárosodás. És hogy lehet megállapítani egy BMW flakonos olajról, hogy nem eredeti? Az árán felül! Ha egyáltalán meglehet. Az a része okés, hogy biztos forrásból kell vásárolni az olajat.”
(atiotezer, forrás: www.E39.hu)

"Frint Cartárs tapasztalata alapján akkor most milyen olajat tegyek a gépbe?
Ok, mindenki mondja hogy márkás olajat, viszont azokat is hamisitják... [...] Honnan tudom hogy a boltban vett olaj hamis vagy sem???

(Futee, forrás: http://forum.chevyklub.hu)

Nehéz ezekre a kérdésekre konkrét válaszokat adni, de általánosságban elmondhatjuk, hogy a hamisított kenőanyagok többségében gyenge minőségű alapolajból és ismeretlen eredetű adalékokból készülnek és vizsgálatuk igazolta, hogy -nem meglepő módon- műszaki jellemzőik messze elmaradnak az eredeti termékekétől. Ugyanakkor csomagolásuk, főleg a gyakorlatlan és gyanútlan vevő számára nehezen megkülönböztethető az eredetitől. Ezeket legtöbbször félszintetikus olajként árulják. A megkülönböztetésre az esély minimális - kivéve persze az olyan tüneteket, hogy az ilyen olaj hamarabb felhígul, öregszik, feketedik, zajosabb vele a motor, többet fogyaszt belőle stb. Sajnos a legtöbb esetben a gyártók sem tudják megválaszolni, hogy a kérdéses termékek honnan származnak, azt javasolják, mindenki figyelje az egységes garanciajelzéseket.

„tönkreteszi az autó érzékeny alkatrészeit”

Gondoljunk bele, hogy ha például egy motorolaj vagy bármilyen kenőanyag tönkreteszi az autó érzékeny alkatrészeit, akkor nyilvánvalóan megrendül a bizalmunk az adott kenőolaj-márka, vagy gyártó termékeiben. Pedig könnyen lehet, hogy csak egy gyenge minőségű hamisítvánnyal állunk szemben és semmi köze az adott márkanévhez vagy gyártóhoz, akinek a neve alatt forgalomba hozták.

Sajnos a legtöbb esetben a gyártók sem tudják megválaszolni, hogy a kérdéses termékek honnan származnak, azt javasolják, mindenki figyelje az egységes garanciajelzéseket. Több gyártó is felfigyelt már a hamisítványok terjedésére, többek között a Castrol is, akik amúgy közleményben is tájékoztatták az érdeklődőket, de egyéb, a témával foglalkozó blogok is rendre posztolnak a témával kapcsolatos értesüléseket.

Lássunk néhány esetet a közelmúltból!

Bulengában tömegesen előállított hamisított motorolajat értékesítettek szervízekbe

Bulengában tömegesen előállított hamisított motorolajat értékesítettek szervízekbe, autósboltokba, kenőanyag üzletekbe. A hamisítás elsősorban a Total és a Shell termékeit érintette. A hamisítók a fáradtolajat benzinkutakon olcsón megvásárolva, gépzsírral és színezékekkel (hogy hasonlítson az eredetire) felturbózva újrapalackozták és tiszta, eredti minőségi olajként árusították, súlyos károkat okozva ezzel az eredti olajgyártóknak és sajnos azoknak is, akik ezeket a silány minőségű hamisítványokat járműveikbe öntötték. Sajnálatos módon exportálniuk is sikerült. Az AIP (American Petroleum Institute) szerint a címkék egységesítésével és pontos kódolásával lehet elkerülni a hasonló hamisításokat. [1]

 

Kínában a rendkívül olcsón megvásárolt, gyenge minőségű olajakat aluminiumkannákból töltögették át eredeti, de üres flakonokba, és egy speciális eszközzel újra zárható bontatlan flakonná alakítva árulták Castrol és Shell termékekként. [2]

Lent láthatók a lefoglalt, márkajelzésekkel ellátott üres kannák, az aluminiumdobozos hamisítványok és az eszköz, amivel újramenetezik a flakonok száját.

Aluminiumdobozos hamisítványok Lefoglalt, márkajelzésekkel ellátott üres kannák Az eszköz, amivel újramenetezik a flakonok száját

 

Eredeti és hamis Castrolos flakonok egymás mellé állítva. Fake: hamis, Orig: eredeti.

Georgiában a motorolaj forgalmazók a kormány segítségével próbálják felvenni a harcot a motorolaj hamisítókkal. A minőségi tanusítványok nem állnak állami ellenőrzés alatt, ráadásul az állam fogyasztóvédelmi szervvel sem biztosítja a vásárlókat, így az olcsó, kétes forrásból származó hamisítványok hamar ellepték a piacot. Itt nem csak a fáradt olaj újrapalackozása megy, hanem a címkéken hamis származási országot tüntetnek fel, gyakran EU-made felirattal látják el a Törökországból, Iránból érkező olajokat. A hamisításban érintett eredeti olajgyártó cégek sajnos sokszor nem tudnak mit tenni a hamisítás ellen, egyfelől a tetemes bírósági költségek, másfelől a hamisítók ismeretlen kiléte miatt. [3]

Jobb oldalon: eredeti és hamis Castrolos flakonok egymás mellé állítva. Fake: hamis, Orig: eredeti.

 

Pakisztánban hatalmas üzemekben palackozzák újra a kétes eredetű olajakat, az eredetire megtévesztésig hasonlító flakonokba, a címkéket is ott készítik, és a már ismert módon kezelik a flakon száját, hogy bontatlannak tűnjön. [4]

Manilában 2000 konténernyi hamis olajat foglalt le az NBI (National Bureau of Investigation), melyből 1837 konténer hamisított Castrol olajat tartalmazott 1literes kiszerelésben, és 722 konténer hamisított Castrolt 4 literes kiszerelésben. [5]

Malaysiában egy hamis motorolaj előállításával foglalkozó vállalatra csaptak le a helyi szervek, ahol tetemes mennyiségű olajat találtak eredeti márkás olajaknak címkézve

Malaysiában egy hamis motorolaj előállításával foglalkozó vállalatra csaptak le a helyi szervek, ahol tetemes mennyiségű olajat találtak eredeti márkás olajaknak címkézve, többek közt Castrol, Shell, Yamaha, Honda, Motul, és MOS márkajelzésekkel látták el a hamis olajakat. A BP Castrol Lubricants, aki az eljárás során segítségére volt a helyi szerveknek, megerősítette, hogy a lefoglalt olajak nem Castrol termékek. Sokszor a címkék felirata sem stimmelt, az „engine” szó ismételt szerepeltetése a címkén egyértelműen eltért a márka termékein levő címkétől. [6]

 

Zsolna és Nyitra megye autószervizeiben végzett ellenőrzést. Zsolna és Nyitra megye autószervizeiben végzett ellenőrzést.

Ne gondoljuk, hogy ez csak tőlünk messzi, idegen országokban fordul elő:
A vámhivatal legutóbb Zsolna és Nyitra megye autószervizeiben végzett ellenőrzést. Nyolc ellenőrzés alá vont műhelyből négyben márkás, jó minőségű motorolajként próbáltak eladni egyszerű olajokat” – tájékoztatta az Új Szó Online-t Patrícia Macíková, a Pénzügyi Hatóság szóvivője. Mintegy 300 liter hamis olajat foglaltak le. [7]

Jobb oldalon: Zsolnán talált hamisítványok, 4 literes és 1 literes kiszerelésben.

 

És végül hazánkat is elérte az olajhamisítás:
A Castrol itthoni forgalmazói egyre több bejelentést kaptak, hogy sok helyen forgalmaznak olyan termékeket, amelyek nem az eredeti Castrol minőséget képviselik. Sajnálatos módon nem lehet megállapítani, hogy a kérdéses termékek amiket megvásároltak és felhasználtak, hamisak voltak-e vagy nem, mivel nem ismeretes a kérdéses termékek származási helye. [8]

Kapni például szerte az országban olyan „OPEL” olajat, ami nagyon hasonlít az eredeti GM olajra, de nem szerepel a címkéjén GM katalógusszám. Ennek az olajnak feltehetően az ég világon semmi köze az Opel olajakhoz, sem a GM-hez. Nem árthat kissé gyanakodni, ha sufniműhelyekben, karosszériásoknál, autómosókban, kis garázsboltokban pult alól, nem zárt flakonokból olcsó, "hivatalos márkaszervízektől beszerzett" motorolajokat kínálnak nekünk. Mindenkinek lelke rajta, de semmi sem garantálja, hogy ezek az „olajak” nem fogják tönkretenni a járművét.

Hogyan kerülhetnénk el a hamisítványokat?

Tehát mit is tehetünk mi? Óriási szerepe van a tudatos fogyasztásnak. Ezalatt értjük, hogy bizony nekünk kell meggyőződni a a forrás megbízhatóságáról (az adott bolt milyen forrásból szerzi a termékeit, vállalja-e, feltünteti-e a garanciát), valamint képben kell lennünk az éppen aktuális módszerekkel, melyekkel a gyártók megpróbálják beazonosíthatóvá, megkülönböztethetővé tenni termékeiket a hamisítványoktól. Ilyen módszerek például az új design, új csomagolás, hologram matricák alkalmazása, stb. (Lásd: Castrol legutóbbi hologram kampánya). Ezen felül, ha egy hely ahol vásároltunk, egyszer már bizonyított, érdemes továbbra is őket választani. Gyakran egy bizalomra épülő eladó-vevő kapcsolat már önmagában is garantálja a termék minőségét, hiszen melyik eladó szeretne elveszíteni egy törzsvásárlót?

A gyártók felelőssége

Másfelől bekerül a képbe a gyártók tudatossága is, vagyis hogy törekedniük kell a könnyebb azonosíthatóságra. A hamisítást nem lehet megakadályozni, de lehet ellene tenni! Például azzal, ha a hamisítványok minél egyértelműben megkülönböztethetők az eredetitől, valamint az azonosíthatóságuk gyors és megbízható. Elengedhetetlen az is, hogy ezekről az azonosítási módokról a fogyasztókat is folyamatosan tájékoztassák.

Motorolajok eredetvédelme

Az olajiparban már évtizedekkel ezelőtt is hangos botrányok övezték a hamisítási folyamatokat,
gondoljunk csak a hírhedt olajszőkítési botrányokra. Pedig már ekkor is folytak kutatások, állami megbízásból, melyek célja az volt, hogy kidolgozzanak egy gyors, egyértelmű módszert az eredeti és hamis olajipari termékek megkülönböztetésére. Az eredmények bíztatóak voltak, de az eljárás magas költségigénye és a bürokrácia miatt (más okokat nem merünk feltételezni) az eljárás nem vált gyakorlattá.

Egy magyar vegyészmérnökök által alapított vállalkozás kidolgozott egy jellegzetesen egyedi, molekuláris kémiai jelölésen alapuló technológiát

Mindeközben egy magyar vegyészmérnökök által alapított vállalkozás kidolgozott egy jellegzetesen egyedi, molekuláris kémiai jelölésen alapuló technológiát [9], amely jól alkalmazható az olajipari termékek esetén is, de más területeken is célravezető lehet, ahol a termékhamisítás problémát jelent. Az eljárás során egyedi jelölést, mondhatni „kémiai ujjlenyomatot”, dolgoztak ki ppm (part per million, milligramm/kilogramm) koncentrációban jelen lévő jelzőanyagok alkalmazásával. Az eljárás előnye, hogy jelöléskombinációkkal a markerek lehetséges variációinak száma szinte korlátlan, ezzel minden termék egyedisége garantált. A rendkívül kis koncentrációban alkalmazott markerek mennyisége szinte lehetetlenné teszi a jelölőanyagok termékből való izolálását és kémiai szerkezetének azonosítását a hamisítók számára.

Egy olajipari terméket figyelembe véve például egy adott olaj esetén abból tonnákat kellene csúcsminőségű kromatográfiás elválasztási műveletnek alávetnie a hamisítónak, ha tisztán kívánná kinyerni a jelölőanyagokat- és ez még a jobbik eset, hiszen a sikeréhez az is szükséges, hogy tudja, mit is keressen egyáltalán. Az eljárás alkalmazhatóságát nagymértékben növeli, hogy ellentétben a korábbi próbálkozásokkal, minimális önköltséggel valósítható meg, így még az oly nagy volumenben gyártott olajipari termékek esetén is a jelöléstechnológia díja tized százalékokban mérhető a végtermék árához viszonyítva.

A kenőolajok eredetvédelme mindenesetre a garanciális szempontok érvényesíthetőségénél is jól jöhet: hiszen az eredetiséget használat közben és után is el lehet dönteni. Sőt, mivel egyes gyártók előírják a felhasználható kenőanyag-típusokat, eredetvédett, jelölt olaj esetén könnyen kideríthető,
hogy a felhasználó, illetve a szerviz valóban az előírt anyagokat használta-e. Egy-egy meghibásodás
okának kiderítésekor a nem megfelelő kenőanyag a garancia elvesztését is okozhatja, így sajnos a
hamisítványoknak nem csupán a gyártók, hanem a felhasználók is kiszolgáltatottak.

Mindezek mellett nem csupán eredetvédelmi, vagy hamisításvédelmi szempontból kerülhet sor
jelölőanyagok használatára, hanem egy sor más, egyéb esetben is, amikor valamely környezeti
paramétert, illetve annak hatását kell indikálniuk valamilyen módon. Példaként említette a
transzformátorolajok esetét, ahol a több tízezer voltos feszültségnek ellenálló olaj tulajdonságait
drasztikusan befolyásolhatja a legkisebb víztartalom is. Ezért ennek egyszerű, gyors indikálása is óriási károkat előzhet meg.

Fény az alagút végén

Szerencsére mind a gyártók, mind a tisztességes viszonteladók részéről vannak pozitív, bíztató és eredményes kezdeményezések, melyek egy megbízható olajpiaci helyzet teremtésére irányulnak és megkönnyítik a laikusok választását is.

Castrol garancia hologram

Vásárlóként a következő dolgokra figyeljünk oda:

- a flakon bontatlan és zárt legyen;
- adott márkára létezik-e egységes garanciajelölés, ha igen, megtalálható-e a csomagoláson. Castrol Magnatec vagy Edge vásárlásakor vizsgálja meg a hologramot, amelynek úgy kell kinéznie, ahogy mellékelt képünkön látja.
- ellenőrizzük az olaj eredetmegjelölését;
- a termék vásárlása előtt tájékozódjon a gyártó honlapján: hasonlítsa össze a termékfotót a megvásárolni kívánt termékkel;
- a gyanús olajat "pancsolt" jellegéből adódóan legtöbbször félszintetikus olajként árulják;
- olajcserénél, ha nem feltétlenül bízunk a szervízben, vigyünk mi olajat, és kérjük vissza a maradékot vagy az üres flakont. De inkább menjünk olyan szervízbe, ahol megbízunk a szerelőben.

Felhasznált források:
1. Fake car engine oil floods the market (link)
2. How to you prevent buying an fake engine oil (link)
3. Crusading against fake lubricants (link)
4. Fake engine oils report Iqrar Il Hasan Ary news (link)
5. Fake motor oil seized by NBI(link)
6. Fake engine oil producing company busted (link)
7. Már a motorolajat is hamisítják (link)
8. Castrol garancia (link)
9. Eredetvédelem alkalmazása az olajiparban (link)

© A cikk az Euro-Olaj Hungária Kft. szellemi tulajdona. Az Euro-Olaj Kft. fenntart minden, az oldal bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. Az oldal tartalmát és kialakítását szerzői jogok védik. A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos az oldal egészének vagy részeinek (szöveg, fotó, adatszerkezet, struktúra, stb.) feldolgozása és értékesítése, kereskedelmi forgalomba hozatala. A premiumolaj.hu oldalai teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.

Tartalomhoz tartozó címkék: hír